Sajógalgóc történelme
Sajógagóc ősi település, a putnoki dombság déli részén a Sajó folyó bal partján telepedett meg egykor. Neve szláv eredetre utal, Galgov (Galgau) amely galagonyával benőtt helyet, galagonyást jelent. Már az Árpád korban lakott volt, az első írásos emléket 1283-ban egy adományozó levélben találunk. Ekkor kapta a Rátold nemzetség Putnokot és a hozzátartozó falvakat, köztük Galgócot is, IV. László kun királytól.
A későbbiek folyamán a Sajókazai Kakas család birtokába került a falu. Az 1440-es évek környékén a cseh Griska János huszita rabló uralja a vidéket. Ez időtájt építette Galgócon és a szemközti Vadnán azokat a várakat, ahonnan fosztogatták, rettegésben tartották az itt élő embereket. A legendák szerint ez a két vár földalatti összeköttetésben állt egymással.
Hunyadi Mátyás 1458-ban utasította Rozgonyi Sebestyén hadvezérét, hogy űzze el Vadnáról a cseh rablókat. A husziták egyik vezére Komoróczy Galgóc várába menekült Drvela nevű alvezéréhez, akivel tovább folytatták a fosztogatást. Mátyás király 1459-ben a Fekete seregével és a vármegye bandériumával felszámolta, kiűzte a környékről a rablókat. Az ütközet a falu határában található ú.n. Buzsik dűlőben volt. A galgóci várat Mátyás király földig romboltatta. – Érdekes történelmi vonatkozás még, hogy 1557-ben a végvári vitézek a falu határában nagy győzelmet arattak a törökök felett. Rákóczi György erdélyi fejedelem csapatai azonban ugyanitt vereséget szenvedtek a Hausburg seregektől. – A török inváziót Galgóc sem tudta elkerülni, 1555-ben a török kirabolta, felgyújtotta és 86 lakosát elhurcolta.
Ezután még többször esett Galgóc a török útjába: 1558, 1560, 1564 években. 1703-tól 1711-ig. II. Rákóczi Ferenc által megszállt részhez tartozott. A szabadságharc bukása után a Hausburg király uralkodott itt. A régi falu a Sajó partján húzódott sokáig, de a folyó gyakori kiöntése arra kényszerítette őseinket, hogy 1772-ben magasabb, biztonságosabb helyre költözzenek. Itt építették fel a környék egyik legszebb és legnagyobb katolikus templomát, amit 1788-ban szenteltek fel Sarlós Boldogasszony tiszteletére. A falu határában található kereszt őrzi a hajdani település helyét. Az 1868.július 30-án pusztító tűzvészben sok ház és a templom tető is leégett.
Iskoláról 1819-ben történik először említés. A nagymagyarország területén két Galgóc nevű település létezett, ezért 1890-ben kapta a falunk a Sajó előnevet. Az első világháborúnak kilenc, a másodiknak tizenhárom hősi halottja volt. 1926-ban építették a Hosszúrévi Sajó hidat, amit a németek 1944-ben felrobbantottak. Ez volt az ú.n. vámhíd, ahol kocsinként 4 krajcár vámot kellett fizetni az átkelésért. 1955-ben építették a községi Tanácsházát, és Kultúrotthont. 1962.február 12-én a faluban kigyulladt a villany. 1977-ben megszűnt a Galgócon az iskolai oktatás. 1983.augusztus 20-án falunk 700 éves fennállását ünnepeltük. 2001-ben épült az új többfunkciós Községháza. Ez az épület ad helyet a polgármesteri hivatalnak, orvosi rendelőnek, könyvtárnak, klubhelyiségnek és a rendezvényeknek helyt adó kultúrteremnek.
A település csendjét, nyugalmát nem zavarják üzemek, de az évek folyamán a lakosság igényének megfelelően kiépült a teljes infrastruktúra, megtartva a település falusias jellegét és varázsát.
