2019. 07. 23.
Sajógalgóc Község Önkormányzata
ZÁRÓ SAJTÓKÖZLEMÉNY
BEL- ÉS CSAPADÉKVÍZVÉDELMI BERUHÁZÁS SAJÓGALGÓCON
Sajógalgóc községben megoldásra várt a Galgóc-patak belterületi szakaszának rendezése, rehabilitációja. Sajógalgócot a Galgóc-patak áradása veszélyeztette, 2010 év júniusában az egyébként kis vízfolyás a település déli részén partbemosódásokat, partfalszakadásokat okozott. A patakon levonuló árhullámok leggyakrabban csapadéktevékenységhez kapcsolódó hóolvadásból keletkeztek. A 108,42 millió forint európai uniós támogatás segítségével a projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
A környező hegyekből lefolyó csapadékvíz vízelvezető árkokba csatlakozik, amelyek előtt a vízmosások növényzettel - cserjékkel, fákkal- benőttek, melyek vízvisszatartó hatása miatt azok kiirtása nem volt indokolt. A patakmeder a belterületen, ahol a lakóingatlanok, és közlekedési utak szorosan a patakmeder mellett vannak burkolattal ellátott, egyéb helyeken föld medrű. A patak a belterületi vízelvezető létesítmények befogadója. A 2010. évi júniusi árvíz a burkolt medret több helyen megbontotta, illetve a kapubejárókat, és az utak alatti átereszeket megrongálta. A károsodott burkolat és átereszek jelentősebb záporok esetén az átfolyási keresztmetszet szűkülése miatt a mederben visszaduzzasztást okozhat, melynek következménye a patak melletti ingatlanok elöntési veszélyeztetése. A meder és az árkok burkolása szükségszerű volt, mert a meredek területekről lefolyó nagy sebességű víz kimossa a partot és tovább mélyíti a vízfolyásokat. A TOP-2.1.3-15-BO1-2016-00045 jelű, Sajógalgóc község vízelvezető-hálózatának infrastrukturális fejlesztése nevű pályázat ezt a problémát oldotta meg, amelyben vállalták a szemléletformálás terjesztését is. A Galgóc-patak medrének rehabilitálása során a patak belterületi szakaszán 5 db áteresz, és 26 db kapubejáró átépítése történt meg. 1428 m a teljes felújított hossz mely magába foglalja a földmeder (634 m) kialakítását, valamint a burkolt szakasz (794 m) hosszát.

További információ kérhető:
PVTV Putnok Városi Televízió
Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.
+36/48 531 - 107
elektronikus postacím: info@pvtv.hu;
web: www.pvtv.hu

